Karantén 2. fele, nyár, iskolakezdés

  A karantén azt hiszem életünk egyik legmeghatározóbb és legszebb része volt. Nagyon élveztem. Soha ilyen kiegyensúlyozottak nem voltunk még szerintem. :D Persze ehhez hozzátartozik, hogy én itthon voltam, és csak 1-1 fotózást vállaltam be, így volt időm a gyerekekkel foglalkozni. De az biztos, hogy mindenki teljesen kisimult, nem voltak konfliktusok, feszültségek. A tanévet mondhatom, hogy szépen zárták a gyerekek. Hannának 1 db 4-ese lett (lehetőséget sem kapott a javításra sajnos), Benedek kitűnő lett. Borka pedig  iskolaérett. :) 

A nyártól jobban féltem, mint a karantén alatti sulitól, hisz ott már fennállt a veszély, hogy unalmas lesz minden. De nem volt. Sőt. :) Igaz nyaralni idén nem voltunk, sőt strandon sem, meg sehol sem, de nem is vágytunk... Vettünk egy medencét, ami annyira bevált, hogy nem is vágytunk a tömött strandokra. A tisztán tartásától féltem kicsit, de az is nagyon jól ment, kristálytiszta volt egész nyáron a víz. :) Rengeteget medencéztünk, grilleztünk, és persze mindig voltak vendégeink. Egész furcsa volt, ha véletlenül csak 3 gyerek volt körülöttem. :D 

A terasz fedése is elkészült nyáron, szuper lett, nagyon szeretjük. És szép lassan a házon is elkészül minden, már jó lesz megválni a kivitelezőtől... :D 

És ami még szuper volt a nyáron: soha ennyit anyukám nem volt nálunk, mint idén... :) Gyerekek is  élvezték, hogy időnként csak úgy megjelent Nagymama a semmiből. :D 

Az iskolakezdést nagyon nem vártam... Féltem, mi lesz, hogy lesz, lesz-e egyáltalán. Augusztus utolsó hetéig nem is vettem meg semmi olyat, ami csak az iskolában kellene. Végül csak elindult, még ha döcögősen is. Viszont ezzel ugyanúgy kezdődtek a problémák, Benedek és a szorongás, Borka és a reggeli felkelés... Szeptember végére Benedeket már iskola pszichológushoz küldték, mert annyira szorong. Reggel hasfájás, hányinger, sírás. Egyik reggel már ijesztő volt, annyira sírt, hogy elkezdett hányni. Végül 11-re sikerült bevinni az iskolába, akkorra tudta összeszedni magát. :( Dolgozunk az ügyön...

Borkánál kiderült, hogy a beszédészlelése 100% helyett 50-70%, így őt most heti 2szer fejlesztő tornára viszem, és heti 5-6 alkalommal itthon fejlesztem (Beszédpercepció).

Hanna idén zongorázni kezdett, úgyhogy őt meg oda hordom.

Az igazi férfi és a rádió

Egyik reggel Benedek öltözés közben áthívta Hannát a szobájába:

B: nézd, nőtt 2 szőrszál a kukacomnál!!!! (valami kis pihék)

H: aha, látom, és?

B: hát akkor én már IGAZI FÉRFI vagyok!!!

Egész nap ezen röhögtünk, azóta állandóan Gryllus skót énekét énekeljük neki :D

--------

Benedek esténként rádiót szokott hallgatni elalváshoz. Különösebben sosem foglalkoztam vele, hogy miért, nyilván azokat a zenéket szereti. Na egyik nap sürgetve kiabál a szobájából:

-Mami, Mami, gyere már takarni!

-Mindjárt, csak Borkát takarom

-De gyere már!!!

Azt hittem baj van, megyek hozzá:

-mi a baj?

-hát siess már, kapcsold be a rádiót, mert lemaradok a hírekről!!!

-Hogy mi???

-Hát 2 perc múlva kezdődnek a hírek,mert az időjárás jelentés!

-Aha.. És ez miért fontos?

-Hát mert ha nem hallom az időjárás jelentést, akkor honnan tudjam, milyen idő lesz holnap?? És ha a hírekről lemaradok, azt se fogom megtudni!!

-és milyen híreket kell neked okvetlen tudnod...?

-Hát tegnap is pl bemondták, hogy az M0-n torlódás van.

-Aha... Ez valóban, rettentő fontos így karantén idején este az ágyban...

-Hát igen, mert így tudtam, hogy ha bármi miatt arra kéne mennünk, akkor azt jobb, ha elkerüljük a dugó miatt.

Ennyi :D

Otthonoktatás, karantén

Márc 13-án, a március 15-i ünnepség miatt a suliban csak 3 órát tartottak meg, de Benedek tanítónénije kérte, ne vigyük haza a gyerekeket, mert ő még 2-ig matekozna velük, ki tudja mit hoz a következő hét. Erre péntek este jött a nagy bejelentés, hétfőtől bezárják az iskolákat, és online oktatás lesz. Huh. Izgatottan vártuk a hétfőt.

Ami így a közel 3 hét tapasztalata:

-gyerekek egyelőre rettentő ügyesen veszik az akadályokat. Hannánál viszonylag lazán próbálják kezelni a helyzetet, azt mondták, hogy most itt az elsődleges cél a szinten tartás lesz, de azért nyilván tanulnak is. Fogalmazásból pl kimondottan tetszik, hogy nem a tanmenetet követve haladnak, hanem más feladatot kaptak. Naplót kell írniuk erről a rendkívüli helyzetről, az otthonoktatásról, a napjaikról, és hogy hogyan telik ez az időszak. Mindegy, milyen füzetbe írnak, rajzolnak-e mellé, vagy matricákkal díszítik, egy fontos, legyen nyilvános, hogy a tanár, szülő és egyszer az unokák megnézhessék majd. Szerintem ez szuper feladat. Azért matekból, nyelvtanból, hittanból már írtak dolgozatot is, meg van bőven beadandó. :D Benedekéknél sokkal keményebb a helyzet, rengeteg a tanulnivaló, amit kapnak...

-kaptak rendkívüli órarendet a suliban, ami abszolút élhető. Hannának minden nap 4 órája van, 1 magyar, 1 matek, egy környezet/rajz/ének/életvitel/hittan, és egy tesi. Teljesíthető. Benedeknek is hasonló, annyi különbséggel, hogy neki 3-szor 5 órája van, mert a magyartanár dupláz...

-itthon első nap írtunk egy napirendet, ami láthatóan sokat segített az első napokban, hogy be tudják osztani az idejüket, és tudják, mikor minek van itt az ideje. Azóta ez a napirend megvan, bár már ritkábban néznek rá, mégis tudják a dolgukat. És merem állítani, az életünk sokkal zökkenőmentesebb, mint a normál hétköznapok.

Ami nekem fontos, hogy a gyerekek tudják, hogy ugyanúgy megvan mindennek a maga ideje. Reggel legkésőbb 7-kor felkelünk (de inkább fél 7-kor), akkor amíg én eljutok a kávém végéig, addig velem vagy nélkülem (változó) lemegy egy rövid társas. Aztán 8-ra mindenki felöltözik, fogat mos, szobájában beágyaz, én kiszellőztetek, maradék feladatot összeírom. 8-kor reggeli, negyed 9-től pedig tanulás. Akkor leülünk együtt az asztalhoz, és kezdődik a "buli". Benedekkel néha küzdelmes, de egyelőre kisebb hisztikkel, szenvedésekkel túljutunk a mélypontokon. :) Szóval órarend szerint mindenkinek mondom, mik az aznapi feladatok. Mindkettőnek nyitottam külön füzetet, ahova este+reggel összeírok minden feladatot, beadandót, tanulni valót, stb. Ami kész, azt pipálom. Na ez alapján kiosztom a feladatokat, plusz Borkának az előző este kitalált feladatokat (van,hogy sima színezés, van, hogy foglalkoztató újságból feladatok, van,hogy rajzolok labirintust, vagy festenie kell, de van,hogy elvonul babázni stb...). És innentől haladunk szép sorban. Igyekszem úgy kiadni a feladatokat, hogy ne egyszerre kelljen a 2 gyereknek magyaráznom, hanem felváltva. De Hanna iszonyú ügyes, szinte mindent megcsinál egyedül, vagy kevés segítséggel, magyarázással. Benedek mellől viszont amint felállok, abban a pillanatban elfelejti, mi is a feladata. Szóval róla nem tudom levenni a szemem. A tanulás nagyjából 11-ig tart (Hanna többnyire eddigre rég elkészül mindennel, Benedek általában még fél 1-ig gyűri a feladatokat). Menüt is előre megírom 2 hétre, igyekeztem mindent 2 napra számolva, és váltásban, hogy minden nap csak 1 félét kelljen főzni. Ebédtől függően 10-11 körül odateszem az ebédet (ha kell, reggel előkészítem már, vagy előző este), aztán ülök vissza Benedekhez. Mire megfő az ebéd, jó eséllyel a tanulásnak is a végére érünk. Jó időben mindez van,hogy a teraszon zajlik, vagy szünetekre szakadnak ki a kertbe, meg tornázni. Ebéd után van szabad foglalkozás. Addig én is kávézhatok, mosást indítok, hajtogatok, vagy porszívózok (micsoda remek szabad foglalkozások :D :D :D :D ), begyúrom az aznapi kenyeret/kalácsot/egyéb pékárut. Utána még jön Benedekkel kis szorzótábla gyakorlás, meg neten gyakorlós játékok mindegyiknek. Ezután már nincs feladatuk, játszanak a kertben, mesét néznek, olvasnak, vagy amit szeretnének, én addig megsütöm a kenyeret. Most új őrület, hogy van online festés (és csomó-csomó tök jó program), és délután/este festenek! :)

Vacsitól egyébként a szokásos a menet, 6-kor vacsi, még egy utolsó társas esetleg, aztán fürdés, 8-kor tapsolunk az ablakban, és alvás. Én ilyenkor még 9-10 között elkezdem nekik a másnapi feladatokat összeírni, mert reggel egyszerre nincs annyi idő, hogy mindet megírjam, így amit küldenek előző este, azt előre megírom nekik.

Összességében meg kell állapítanom, én egy ufó vagyok... Borzasztóan élvezem, és köszönöm, jól vagyok így. Persze, tök jó lenne, ha mindez nem egy ilyen vírus okán lenne így. Nehéz, hogy nem mehetek a szüleimhez. Hogy nem szaladhatok ki minden vacakért a boltba, de hát na. És tudom, így sokkal könnyebb, hogy nekünk itt a kert, terasz.

Látom facebookon a rengeteg kiakadó, kiboruló szülőt. 1 kezemen meg tudom számolni, hány látja a pozitív oldalát is a dolognak... Pedig azért van...

Ami pozitívat én ebben látok:

-lelassult az életünk, és ez megfizethetetlen. Este lefekszem, reggel kipihenten ébredek, idejét nem tudom,mikor volt ilyen

-együtt vagyunk 24 órában, eddig ugye sírtunk,hogy a gyerekek 10-11 órákat töltenek intézményben. Na most NEM, most itt az alkalom, töltekezzünk!

-olyan oldalunkról ismerhetjük meg magunkat és családtagjainkat, amik eddig kimaradtak

-csomó új helyzet adódik, amiben próbára tehetjük magunkat

-láthatjuk, miben jók, és miben szorulnak több segítségre a gyerekek (nálunk már most kibuktak az első hatalmas gondok, nehézségek, de rajta vagyunk az ügyön, hogy a lemaradás megszűnjön)

-csomó új dolgot kipróbálhatunk (pl online festés, ami amúgy igen költséges program, online közvetítések, eddig háttérbe szorult társasok kerülhetnek elő, stb)

-nagyon jó és megható látni, hallani minden este a tapsvihart, az emberek elismerését az egészségügyi (és minden más) dolgozók felé.

És persze, látom a hátrányát is. Biztos, hogy jönnek még nehéz idők, amikor már halálra fogják unni magukat a gyerekek (főleg a nyári szünetben), látom már most, hogy azzal, hogy az én fizetésem kiesik, nehezebb hónapok következnek... És látom, micsoda gazdasági válságot von maga után ez a vírus.

A napirend, mellette kis napi menü "táblácska" :)

Hanna, Borka baglyot fest 

Benedek rókát fest

1 kilós kenyérke

Konyha, étkező

Alakul lassan minden... :) Végre a konyha majdnem kész, már csak a világítás, meg a takarólapok hiányoznak. :) Egyszerűen nem tudok betelni vele, meg az egész házzal. 1,5 hónapja költöztünk be, de azóta minden nap hálát adok azért, hogy a miénk, hogy volt erőnk kiböjtölni, hogy EZÉRT kellett várni, és ÉRDEMES volt várni. És feltehetőleg azért is kellett ennyit várni, hogy mindezt ennyire értékelni tudjuk. :) 

Mutatom a konyhám <3

ide majd kerül még egy szék, hogy oda lehessen ülni a pulthoz

az első vendégváró sütés :) 

Házunk

Nem volt egy sétagalopp a családi háttér miatt az elmúlt fél év. Az építkezés is elég bonyolult volt, rengeteg rohangálás, szervezkedés, intézkedés. Decemberben már borzalmas lelkiismeret furdalásom volt a gyerekek miatt, hogy totál háttérbe szorulnak, aminek Hanna rettentő lelkesen adott hangot (azért így sem volt rossz dolguk, de valóban kibillentünk a megszokott kis életünkből), ezzel elég nehezen birkóztam meg, de túljutottam ezen is. 

A ház szép lassan azért készült, hatalmas véghajrát nyomtak a fiúk, aminek azért sajnos megvan az eredménye, csomó esztétikai hiba... Ezeket még most fogják javítgatni.

December elején megbeszéltük, hogy majd csak 2 ünnep között költözünk, addigra talán lakható lesz a ház, bár azt tudtuk, így is munkásokkal fogunk még élni átmenetileg. Azért amit muszáj volt, azt elkezdtük intézni a költözéshez. Megvettük a konyhabútort, ami hatalmas macera lett. Úgy vettük, hogy majd mi összeszereljük, és csak a munkalap összemarásához hívjuk az Ikeát. Dec 23-ra volt megrendelve, így addigra az alsó szekrényeknek kész kellett lennie. Mivel az idő nagyon szorított (nekem a sok mindenféle mellé a november-december a leghúzósabb munka szempontból), úgy döntöttünk, hogy ismerős asztalostól kérünk segítséget. Hát "olcsó" húsnak híg a leve, na.... A korpuszok 3/4-ét valóban összeszerelte, de ennyi. Minden fiókot, előlapot én szerelgettem, ő csak a falhoz rögzítette (azt se jól). Szóval nem sokat nyertünk sajnos vele. A lényeg, hogy 23-án kész volt az alsó szekrénysor, vártuk az ikeás szerelőket. De nem jöttek... Hosszas hercehurca, új időpont, reklamáció, új időpontban megint nem jöttek, végül január 8-án jött egy brigád, aki végre megcsinálta a munkalapot!!!! :) A dolog szépsége, hogy addig a konyhát ki sem lehetett csempézni, mert a pulthoz kellett igazítani a csempét. 

2 ünnep közöttre terveztük a költözést, ehhez képest: 27-én még nem volt laminált padló a nappaliban, lenti fürdőszoba sehol, szegélyek sehol, ajtók sehol, emeleten festettek, fűtés, meleg víz nincs... Azért én igyekeztem haladni, amivel lehetett, takarítottam, ahol tudtam, és értelmét láttam. Végül december 30-án viszonylag emberi állapotok kezdtek lenni: ajtók a helyükön, padló mindenhol volt. Így roham tempóval takarítottam, majd kezdtük áthordani az első dobozokat. 31-én jött a nagy hajrá. Költözzünk, de úgy, hogy lent egyáltalán nincs víz, emeleten is csak hideg, fűtés nincs, konyha nincs, és csak annyira rendezkedjek be, hogy aztán 2-án mindent mozdíthassak el, ha jönnek a munkások festeni, szegélyeket rakni. :D Felejthetetlen napok voltak, élveztük, voltak vicces és kevésbé vicces pillanatai. :) 

Most ott tartunk így 25 nappal a beköltözés után, hogy holnap végre kicsempézik a konyhát, és akkor minden a helyére kerülhet ott!!!! :D Festeni kell még a lépcsőházban, az emeleten a közlekedőben, meg csomó-csomó helyen. Párkányok még nincsenek, de fűtésünk és meleg vizünk 8-a óta van!!! :D 

A házat amúgy imádjuk. :)

A képek még nagyon az elején készültek, azóta azért mindenki belakta a szobáját... :D Ha elkészül a konyha végre, arról is mutatok rendes képet, meg a jelenlegi állapotokról, de most nincsenek friss képek. :) 

1 éve és most <3 

Emeleti fürdő

Hanna szoba - azóta bekerült az akvárium is

Hanna akváriuma

Benedek szoba

Borka szoba

szilveszter OTTHON

Éjféli koccintás <3 

Első éjszaka, még a nappaliban velünk, mert nem volt fűtés

nappali, étkező még a régi bútorainkkal

lenti fürdő

félkész konyha

háló

Az év, amit nem így terveztünk

Nyár a terveim szerint: gyerekek, munka, építkezés, nyaralás, kis pihenés.
Nyár a valóságban: feje tetejére állt világ építkezéssel, gyerekekkel, nyaralással elviselhetőbbé téve.

A nyár szuperül indult, épült a ház, terveztük a nyaralást, stb. Ez tartott is július elejéig, amikor minden megváltozott. Kiderült az, amitől én már hetekkel-hónapokkal azelőtt is féltem, és többször említettem Janónak. Anyukám rákos. Várakozás, CT, MR, hogy kiderüljön, mekkora a baj. Sajnos nagyobb,mint "szerettük volna". Áttétes, az áttét nem műthető. Ima, sírás, reménykedés, nem agyalás, pozitív gondolkodás. A gyerekek pontosan levették az én lelki állapotomat, ennek megfelelően borzalmasan viselkedtek. Azt megtudtuk viszonylag hamar, hogy mielőbb műteni kell a műthetőt.
Így ezzel a tudattal mentünk mi el nyaralni, mert az már le volt foglalva. És itthon sem lett volna jobb, csak rágódok mindenen, ott kicsit könnyebben megy az idő, és elterelődik a figyelmem, feltöltődünk picit. Kellett néhány nap, hogy jelen tudjak lenni a nyaralásnál, onnantól viszont szuper volt. Idén először a gyerekeknek megmutattuk a tengert is. :) 3 éjszakára elmentünk Horvátországba, Crikvenica mellé. Szuper volt, gyerekek (és mi is) imádták! :) Jó döntés volt elmenni. :)

Aztán haza a valóságba: építkezés baleset matt áll, csúszik, anyukám műtétjét várjuk...

Aztán jött a műtét: mivel apukám állapota jelentősen nem változott az elmúlt 1-2 évben, így azt is meg kellett szervezni, hogy vele mindig legyen valaki éjszakára, amíg anyukám kórházban van. Megoldottuk. Napjaim ingázással teltek: otthon-építkezés-kórház-apukám bűvkörben. Így legalább nem volt időm összeomolni. A műtét jól sikerült, bár kemény napok voltak  (és akkor mit mondjon szegény anyukám...). Végre otthon lábadozhatott, aztán kezdődött a kemo. Végre kezdtük megszokni az "új felállást", elfogadni az elfogadhatatlant. Azt gondoltam, ennyi már épp elég az idegeinknek, mert éreztem, hogy a szétesés határán állok. És akkor ha azt gondolja az ember, hogy tényleg ő az úr, akkor jön a következő csapás. Apukámmal elmentem orvoshoz november közepén, mert nem volt az igazi valahogy. Onnan már mentő vitt minket a kórházba, ahol kiderült, újabb infarktusa volt. Az állapota napról napra, sőt, óráról órára romlott. Az orvos elmondta, hogy sajnos haldoklik, nem sok van hátra. Ezzel is megbirkóztunk, igyekeztük elfogadni, annyit kívántunk, hogy csak ne szenvedjen. Nem jött össze, borzalmas szenvedések, fulladások következtek. Aztán valahogy mégis kezdett stabilizálódni az állapota... Mindeközben anyukám hol dolgozott, hol kemon volt, hol apukámnál. bő 3 hét után annyira stabilnak tűnt apukám állapota, hogy arra jutottunk, vigyük haza. Otthon megint romlott, majd újra kórház... Majd szilveszterkor újra haza. Döbbenet, hogy hogy veszi a szervezete az akadályokat, hogy egy alig működő szívvel, minimális vérnyomással is képes élni. :)
És akkor ezzel párhuzamosan az építkezés: állandó rohangálás az építkezésre, mert mindig volt valami probléma, csúszás, nem jó ez vagy nem jó az, mondjam meg mi hogyan legyen. Az eredeti terv a karácsony előtti költözés volt, erről lemondtunk december elején, mert nagyon nagy volt a csúszás. De bevallom, nem is bírtam volna. Idegileg már totál ki voltam készülve, iszonyú kimerültek voltunk Janóval. Szóval úgy voltunk vele, majd költözünk két ünnep között. És akkor erről írok egy külön posztot... :)