Kaptunk ajándék 5,5 évet. Igyekeztem kihasználni, és ha tehettem, mentem hozzá, mert tudtam, hogy egyszer ez véget fog érni, és akkor már hiába mennék... Amikor Hanna pici volt, reméltem, hogy úgy nőnek majd fel a gyerekeim, hogy ilyen Nagypapájuk lesz mindig. Mert imádtam nézni őket együtt. Sajnos ez az álmom hamar összetört.
Az utóbbi 1 évben sok mindenen mentünk keresztül. 2019 novemberben az orvosok már azt mondták, órái-napjai vannak hátra. De Ő rácáfolt, és jobban lett. Ugyan fizikailag már gyengén, de volt. Nyáron újabb kórház. És talán ez után indult el minden. Elkezdett fogyni, és gyengülni. Elment a hangja, már csak suttogni tudott, nem tudott enni, aztán az utóbbi 1 hónapban már felkelni sem. Borzasztó sovány volt a végére és erőtlen, a fejét sem tudta felemelni. De a hangulata többnyire töretlenül jó volt, lehetett vele viccelni, poénkodni. Tudtuk, hogy az út vége egyre csak közeleg... Minden nap úgy jöttem el tőle, hogy lehet, ma találkoztam vele így utoljára. Végül december 28-án délután láttam utoljára. Még átkötöttem a felfekvését, még végig kenegettem a lábait, oldalát, karját, ahogy azt a korábbi napokban is. Aztán mondtam neki, hogy mennem kell, mert várnak a gyerekek. De csak nem mozdultam, guggoltam az ágy mellett és simogattam a hátát. Aztán annyit suttogott, hogy indulj, menned kell. És dobott 2 puszit. Aznap este először kívántam azt szívből, hogy legyen vége, mert ez már nagyon nem jó neki. 29-én reggel fél 7 után anyukám hívására ébredtem. "Azt hiszem, Papa az út végére ért". Egyfelől a szívem szakadt meg, hogy tényleg itt a vége, másfelől pedig megnyugvással töltött el... Hálás vagyok minden percért. És hálával tartozom anyukámnak azért, amiért ezt a hatalmas puttonyt a vállán cipelte 5,5 éven keresztül, fáradságot nem ismerve. Gondoskodott Róla, szerette, és ápolta, utolsó pillanatig.
Azóta is ahányszor képet látok Róla, vagy a telefonomon meglátom a képét a névjegye mellett, mindig az jut eszembe, hogy bár borzasztóan hiányzik, sokkal közelebb van hozzám, mint valaha.
Rengeteget köszönhetek Neki. A legjobb Édesapa, akit kívánhattam magamnak.
A temetése szűk családi körben zajlott. 12-en voltunk összesen, anyukám, nagymamám, mi 4-en testvérek, a 4 pár, Hanna és keresztapukám. Azt hiszem, a búcsú sem lehetett ennél szebb, kerekebb. Nem volt gyászos ravatali zene, apukám kedvence szólt, Pink floyd. A hamvait pedig egy homokórán folyatták le egy kútba. Szép volt, olyan "Papás". :)
