Amikről nem írtam az utóbbi fél évben:
-Elkaptuk a covidot, nem kicsit... Hanna kezdte, lázasan jött haza suliból. Rá 3 nappal Janó is kidőlt. Hanna 1 hét alatt rendbe is jött, Janó viszont egyszerűen nem gyógyult... 1 hét múlva már Benedek is lázas volt és én is kezdtem egyre betegebb lenni (de igyekeztem tartani a frontot, ellátni a családot, home officeban végig dolgozni és a gyerekekkel itthon tanulni). Borka épp csak megemlítette párszor,hogy nincs jól. Janó 10 nap masszív láz után egyre rosszabbul lett. Amikor már orvos ismerős is azt mondta, hogy kórházba kéne mennie, akkor kihívtam a mentőket. Eddigre nem tudott végigmondani 1 mondatot 1 levegővel, kapkodta a levegőt közben, a szaturációja 85 fölé nem akart menni. 1 nap kórház után (Törökbálinti Tüdőkórház) azt mondták, hogy annyira romlanak az értékei, hogy nincs más opció, lélegeztetőgépre kell tenni és átviszik a Baleseti covid intenzívére. Na itt kiborultam. Nem elég, hogy Apukám meghalt, hogy Anyukám rákos, most Janó is élet-halál között?!?!?!?! Ez most komoly?!?!?! Értem én,hogy sokat bírok, de nem érzi a Jóisten, hogy ez még nekem is SOK?!?! Zokogva hívtam anyukámat, aztán a plébánosunkat. Mondtam,hogy imádkozzon jobban, mert Janó gépen van! Ő azonnal intézkedni kezdett, ezzel engem is kicsit kizökkentve a kiborulásomból. Még aznap bement a kórházba (püspöki engedéllyel) Janóhoz, megkeresztelte, megbérmálta. Hihetetlen erőt adott ez nekem is innentől. Nehéz napok következtek. Anyukám nagyon aggódott, és közben éreztem, egyre kevésbé van jól, de nem meri mondani. De tartotta bennem a lelket. Vasárnap reggel azt mondta anyukám, hogy ne legyen kétségem afelől, hogy Janó meg fog gyógyulni. Innentől picit nyugodtabb voltam. Mindeközben fizikailag hol jobban, hol rosszabbul, de azért betegen próbáltam túlélni a gyerekekkel, akiknek persze nem mondtam el első 3 nap, mi a helyzet. Ugyanis 2. nap már SEMMIT nem mertek a kórházban mondani, annyira rossz állapotba került Janó. A gyerekeket nem akartam terhelni addig, amíg nem tudok mit mondani. Így 3. nap este mondtam el Hannának, hogy Apa iszonyú beteg, és lélegeztetőgépen van. Utána a kicsiknek is burkoltan, de el kellett mondanom. Talán ezen a napon történt, hogy leültem a számítógép elé, és jött a felismerés. Felajánlom anyukám elengedését Janóért. Innentől elöntött a nyugalom, tudtam, minden rendben lesz.
Anyukámon, a plébánosunkon kívül aki a legtöbbet jelentett ebben a piszok nehéz időszakban, az egy barátnőm, aki ha kellett, napi sokszor jött ide, és rázott fel, vagy etetett, tartotta bennem a lelket, imádkozott velem, covid tesztre vitt, és folyamatosan vásárolt nekünk. Illetve Janó kollégái, akik összefogtak, és rendeltek nekünk ebédet, amíg helyre nem jöttünk kicsit.
Hétfő reggel mondták először, hogy talán egy picivel jobban van Janó, ha így halad, 1-2 hét és talán lekerül a gépről. Kivéve, ha csoda történik... :) 03.10. szerda reggelre, 6 nap lélegeztetőgép után annyira jók lettek az eredményei, hogy felébresztették, lekerült a gépről, másnap kikerült az intenzívről, és kezdődhetett a rehabilitáció. :) Húsvétra ígérték, hogy talán itthon lehet, ehhez képest 03.23-án kiengedték a kórházból. Hihetetlen boldogság volt. Azóta nagyon máshogy látjuk a világot, az életünket, a kapcsolatunkat.
-munka: ősszel elkezdtem munkát keresni, arra jutottam, szeretnék visszamenni könyvelni. Novemberben felvettek egy svájci adótanácsadó és könyvelő céghez. Előnye, hogy rengeteget tanul az ember, használhatom a német tudást, home officeban dolgozhatok. Hátránya, hogy nem könnyű összeegyeztetni az összes többi dolgommal. :D De szeretem, élvezem.
-digitális oktatás: hát ez most kemény menet volt, de még így is azt mondom, hogy jó volt, élveztük. Reggel leültem dolgozni, gyerekek addig amit tudtak egyedül megcsináltak, utána tanultam velük, majd ültem le a saját óráimat hallgatni.
-sulijaim: még ősszel jött a felismerés: most vagy soha. Ha most nem kezdem el, amit szeretnék, akkor soha... 2 verzió között tanakodtam. Mérlegképes könyvelő vagy TB- és bérügyintéző. A mérlegképes az egomnak (és a munkámnak) kell, a bért szeretem, a tb meg párban végezhető vele, akkor már legyen 2in 1... :D De csak agyaltam és agyaltam. Aztán anyukám kérdezte, miért, tiltja a vallásom,hogy mind 3 szakot elkezdjem? Hát mondom nem, csak ahhoz kb 48 órás napok kellenének.... Majd pár nappal később Janó is megkérdezte, miért nem kezdem el mindet... Na neeeeee... Végül de, elkezdtem mindhárom szakot. Jelenleg a bérügyintézőim már meg is van, a TB-ből már csak 1 záróvizsgám van, a mérlegképes ennél kicsit azért hosszabb, ott 4 vizsgám van eddig meg, a neheze még hátra van, de igyekszem kitartani. :) Egyébként túl azon, hogy rengeteg időt vesz el a sok óra és tanulás (egyik sem könnyű szak), azért egy nagy lendületet és energiát is ad.
Szóval nagyon nem unatkozunk... :)
