Ezt csak most látom, hogy el se kezdtem, csak címet kapott... Na akkor gyorsan, utólag:
Borka az őszi szünet utolsó napjaiban elkezdte fájlalni a hasát, de nem nagyon. Pénteken még lovagolt, utána érezte először, és csak szombat este szólt, addig nekünk fel sem tűnt. Vasárnap már sokszor mondta, keveset evett, görnyedten járt, feküdt. Mondtam, ha nem javul, akkor hétfőn orvos. De ezt nem volt idő kivárni. Vasárnap éjjel felébresztett, hogy nagyon fáj, nem tud aludni sem, annyira fáj a hasa. Mondtam Janónak, hogy ez mostmár gyanús, inkább menjenek el ügyeletre. Bementek éjjel 1-kor a János kórházba, ahol megnyomkodták a hasát, ugrálnia kellett, meg miegymás. Azt mondták, valami vírus lehet, ha nem javul, vagy romlik, menjünk vissza. Hazajöttek, de aludni nem tudott szegény. Fal fehér volt, hányingere volt és nagyon fájt a hasa. Gondoltam adok neki legalább no-spát, hátha... De onnantól elindult a lavina. Végtelenített epe hányás, 1 korty víz sem maradt benne. Reggel mondtam, hogy na ez nem vírus, gyerünk vissza ügyeletre. De akkor már én mentem be vele, mondván én határozottabb vagyok. Megint elmondták, hogy de ez lehet még vírus is, hát csak 37,2 a hője, és ránézésre annyira nem tűnik rossz állapotúnak (aha, alig állt a lábán, ki volt száradva, és amint ivott, epét hányt). Na itt a sarkamra álltam. Egy ultrahangot csináljanak legalább!!! Na jó, rendben. De oda már csak tolókocsival tudtam áttolni, a "jó állapotú gyereket". Az uh fejet ahogy rátették a hasára, mondták, hogy jajj, ez bizony vakbél... De sajnos ők nem fogják tudni vállalni a műtétet, hívják a Heim Pált és menjünk át oda... Sík ideg voltam...
Heim Pálba átértünk talán dél körül, hosszú várakozás után (elfelejtették, hogy ott várunk) végre behívtak... Felvették osztályra Borkát, mondták, figyelgetni fogják... Labor, aztán meglátjuk. Kapott infúziót, mert nagyon kiszáradt. Új uh már nem kellett, annyira egyértelmű volt a vérkép+előző uh alapján, hogy azonnal műtét... Mire műtőbe jutott, fél 7 volt. Addigra már fájdalomcsillapítóval is potyogtak a könnyei, annyira fájt neki, és könyörgött, hogy vigyék már műteni... Egy hős volt. 1,5 órás műtét után jött a doktornő... Hát ez sajnos perforált vakbél volt... Igyekeztek mindent alaposan kipucolni körülötte, de ilyenkor a felépülés azért hosszabb, és a komplikáció is gyakoribb. Jajj... Szubintenzívre került, és aznap éjjel egy másik kislány is került mellénk, ugyanígy, ők is egy hazaküldés után kerültek be perforált vakbéllel.
Másnap jókedvűen kelt Borka, nyilván még iszonyú gyengén, és mozogni sem volt szabad, csak amikor gyógytornász segített felülni neki. 1-2 nap alatt sokat javult, de a hőemelkedés nem akart teljesen elmúlni (nála tudom jól, hogy már a 36,9 is gyanús). Talán 3 vagy 4 nap után kerültünk ki a szubintenzívről, át a sima szobába. Ott aztán következő nap már nem tetszett... Egyre többet feküldt... A 36,9-37,2 közötti hő nem változott, és a laborja sem javult úgy, ahogy vártuk. A CRP műtét előtt 104 körül volt, 2 nappal később 250, aztán 275, ami irdatlan sok. Aztán elkezdett csökkenni, de még mindig 170 körül volt... Hétvégén már nagyon ideges voltam, egyre többször kért fájdalomcsillapítót, és ha pisilt, utána alig tudott a wc-ről felállni. A nővérek próbáltak nyugtatni, hátha csak húgyúti fertőzés, de mondtam, hogy kizárt, valami nyomja a hólyagot szerintem.... Hétvégén persze ügyeletes orvos nincs, aki megnézze... Várjuk ki a hétfőt... Szerencsénkre van egy áldott jó ismerős orvos, akit bármikor hívhatok, ha aggódok. Így volt ez akkor is, mondta, hogy nyugi, nem lesz baj, de jól érzem, valami nagyon nincs rendben. És hétfőn álljak a sarkamra. Hétfőn a másik kislány átkerült már rehabilitációra, leálltak a vénás antibiotikummal neki, mert olyan jól volt. Borka meg csak feküdt... Alig tudott menni, úgy fájt, pisilés után potyogtak a könnyei... Jött a vizit. Mondtam, hogy nekem nagyon nem tetszik a gyerek, hiába javult a CRP, valami nem oké, szeretnék kontroll uh-t. Szerencsére a doktornő azt mondta, hogy ugyan a labor alapján nincs ok aggodalomra, de tudja, hogy én látom reálisan a gyereket, hisz én ülök mellette 24 órában, nézzünk uh-t... És ott jött a sokk. közel 6dl-es tályog lett a hasában a húgyhólyag mögött, amihez csak úgy férnek hozzá, ha felnyitják a hasát... A hétfő volt a mélypontja, nagyon sírt reggel már, hogy elege van, meg akar gyógyulni.... Kedd reggel újabb műtét, Borka ismét egy hős volt. A műtét után viszont mint akit kicseréltek... Akkor már csak a vágás fájt, újra mosolygott, volt étvágya, a hőemelkedés elmúlt, és végül hétvégére ki is engedték a kórházból....
12 nap kórház. Ennyi ideig "aludtam" mellette sámlin ülve, nem fürödtem (kb 3-szor zuhanyoztam ott), nem mostam hajat. Mindeközben felolvastam neki hangosan közel 1400 oldalnyi Mágikus állatok iskolája könyvet. Ennyi ideig kellett Barnabásnak kibírnia úgy nélkülem, hogy előtte soha nem aludt mással... És ennyi ideig kellett Janónak átvennie tőlem a szerepet, hogy itthon ellássa a másik 3 gyereket...
Nehéz volt, de túl vagyunk rajta! :) Azóta Borka visszaszedte a lefogyott kilókat (28,5 kilóval hoztuk haza, ami borzasztó kevés egy 11 éves gyereknek...), és már csak a sebhelyek emlékeztetik a kis "kalandunkra". :)
