Rólunk, mindenféle

 Nagyon ritkán jutok oda, hogy bekapcsoljam a gépem. Van, hogy 2-3 hónapig pihen, mire van annyi időm, hogy leüljek picit.

De most a család távol, a lekvár épp megfőtt, így írok mindenkiről egy kicsit:

Hanna: 16 éves, döbbenet. Befejezte gimiben a nyek-es 0. osztályt. Heti 18 angol volt, a többi tárgyból csak szinten tartás volt. Szent Margitos, a várt reményeket nem hozta sajnos. Én is ott érettségiztem, akkor egy jó suli volt. Elvileg most is az, azért mégsem vagyunk elájulva. Év vége felé felmerült a suli váltás lehetősége is elég komolyan. Most végül úgy néz ki, marad. Nyáron ugyanúgy, mint tavaly, megy 1 hónap diák munkára. Közben éli már az életét, szerelemmel és társaival. :) Ami külön említést érdemel, és talán nem is volt itt róla még szó: ahogy elkezdtek a hormonok dolgozni nála úgy igazán 3 éve, elkezdett durván göndörödni a haja, afro haja lett. A fodrászok nem győznek csodájára járni, mennyire gyönyörű. Ő persze utálja, minden reggel 5-kor kel, hogy 7-re vállalható feje legyen (vizezi, majd szárítja minden áldott nap)... Sportol, egyesületben röpizik, heti 3 edzéssel.

Benedek: 14 éves, most kezdi a 8. osztályt, jöhet a felvételi, a küzdelem. Nem lesz könnyű menet, de igyekszünk a legjobbat kihozni a dologból. Kezd talán kinyílni a világ felé, idén először ment el ottalvós táborba úgy, hogy nem volt semmi gond, és élvezte!!! :) Szóval van remény. :) Eddig kis picike volt az osztályában, viszont most nagyon megindult, 5 hónap alatt 10 centit nőtt. :O Nagyon durva. A hajáról nem is beszélve. Akarom mondani a madárfészek a fején... :D Merthogy a hormonokkal neki is elkezdett göndörödni a haja, csak ő erről nem igazán vesz tudomást. :D Le nem vághatjuk, meg nem fésüli, így elég viccesen néz ki. Hanna néha elkapja, akkor kicsit vág belőle ollóval, meg oldalt géppel, de ehhez már több kéne. :)

Borka: cuki, teszi a dolgát. Tanul, él, egy rossz szavam nem lehet rá. Nagyon megy a nagyok után, ez picit nehéz, de ezt leszámítva tényleg egy kis tündér (ha épp nem bosszant senkit unalmában :D ). A bizonyítványán azért látszik az 1. féléves kiesése, de reméljük jövőre már újult erővel kezdi a 6. osztályt. Az inzulin diétát elhagyhattuk, de sajnos nem teljesen tudjuk. Amit mindent eszik, elkezd nagyon hízni. Így most nagyon odafigyelve, mértékkel, de engedünk mindent. Lassan 1 éve jár lovagolni, nagyon-nagyon szereti. Jó látni, hogy élvezni.

Barnabás: mindjárt 3 éves. :O Irtó cuki energia bomba. Ha nem vele foglalkozunk, akkor kő kövön nem marad, azonnal tör-zúz, rombol, rosszalkodik. Így nem sok időm van másra mellette! :D Bölcsit nagyon szereti továbbra is, heti 1-szer bent is alszik délután. Szeptembertől pedig ovis lesz. Nem vették fel a vágyott oviba, így egy teljesen újonnan indulóba megyünk, kicsit messzebb, de reméljük jó lesz. Iszonyú ügyes amúgy, kb 10 perc alatt megtanult 1 hónapja 2 kerekű biciklivel biciklizni (pótkerék nálunk egyik gyereknek sem volt), víz alatt úszik karúszóval, egyedül öltözik-vetkőzik, szóval nagyon ügyeske. Eddig az altatások nagyon küzdelmesek voltak, minden alkalom 1-2 órás műsorszám volt, és nem hagyhattam ott. Pár hete Hannával összebújva beszélgettek este az ágyban, amikor Hanna mesélt neki arról, hogy ők egyedül alszanak el, és miért nem próbálja ki ő is. Na és itt jött a nagy változás. Azóta mese után még picit mellette maradok, és utána kienged, szépen elalszik egyedül! :) Ráadásul véééééégre áprilisban elkezdett 1-1 éjszakát átaludni (tudom, másnál ez pár hetesen jön el, nálunk eddig ez nem létezett, minimum 2szer kelt), azóta már van, hogy heti 3-4 éjszakát is végig alszik. Állandó nyüzsgésre, programra van szüksége, menjünk valamerre, vagy jöjjön valaki, vagy csináljunk valamit... Mutatok róla egy kollázst, ez az elmúlt kb 1,5 hónap. Van itt minden... Kukával a fején rohangálás, WC-be fekve pisilés, 40 fokban téli overál, gokartozás,  tűzoltás talicskából, cseresznye evés a fáról, stb... :D Hát ilyenek a napok Barnabással!!! :D

Janóról nem tudok mit írni. :D Jól van, ugyanott dolgozik, fáradt, mostanában nehezen éli meg a nagycsaládos nyüzsgést. :D

Én: április óta újra dolgozok. Jól esik, bevallom. Hivatalosan heti 20 órában, gyakorlatilag inkább 25-30. De ezt leszámítva jó újra használni az agyam és tudásom. Elég rohanósak viszont így a napok. Reggel kelek, suli időben gyerekeknek szendvicseket készítek, készítem őket, aztán indítom suliba, közben én készülök, meg Barnabást készítem, mosást indítok, fél 8 körül már megy a gépem, és átfutom a napi friss feladatokat, 8-ra bedobom a bölcsibe, 8:05-kor már dolgozok. Délben rohanás Barnabásért, teszem le aludni, és ülök vissza dolgozni, ha nem értem a végére. Aztán ruhák elpakolása, ebéd, szusszanás, rendrakás, esetleg főzés, de addigra már többnyire Barnabás is felkel. Most a nyár annyit változtat, hogy reggel felkelek, főzök, mert a nagyok itthon vannak, délben éhesek, így mire Barnabást viszem bölcsibe, az ebéd már kész a nagyoknak. Most délben annyit segítenek, hogy ők hozzák haza Barnabást a bölcsiből, így én nyugiban be tudom fejezni a munkát. Délutánonként pedig jókat medencéznek, amíg én próbálom összekaparni magam. :) 

Bölcsi

 Na ez megint egy külön sztorit érdemel. 

Barnabás nem az a nyugis, békés fiúcska, mint tudjuk. Idegeinket erősen próbára teszi minden cukisága ellenére. Ezért is, meg mert borzasztóan igényli a társaságot, és mert borzasztó Mami-függő, arra jutottunk augusztusban, hogy be kéne íratni mégis heti 2 délelőtre bölcsis "játszócsoportba". Fel is iratkoztam a várólistára, azt ígérték, december-január körül kezdhet. Mivel a december siralmas volt vele (bronchitis, majd antibiotikum után visszaesés, újra bronchitis majd tüdőgyulladás), a pulmonológus mondta, január végéig várjunk, mert lehet, hogy komolyabb a gond... Végül februártól elkezdhettük. Itt van a bölcsinek egy fizetős része, ahol heti 2 napot mehetnek a gyerekek, hogy szokják a közösséget. 1. hét szuperül telt, 4. nap már ott is hagytam 2 órát Barnabást, nem volt gond. Ekkor hívtak épp munkahelyemről is, hogy hát az van, hogy ember kell... Visszamegyek most, vagy keressenek mást? Mondhattam volna nemet, kérdés, akkor milyen munkát kapok szeptembertől... Ezt nem mertem kockáztatni... Szóval úgy voltam vele, valahogy sakkozok majd a napokkal, heti 2 napot dolgozok amíg Barnabás bölcsizik, a másik 3 nap meg délután, amikor ő elalszik, onnantól estig... Bár tudom, ez kemény lett volna, mert állandó stressz lenne, mikor alszik el...

Következő héten jött a sokk... Hétfőn mondták, hogy hát sajnos sok a beteg gondozó, ezért a játszócsoportos gyerekeket beteszik a sima bölcsis csoportba és velük lesznek pár napig... Háááááát oké... Barnabásnak nagyon nem tetszett... Sírt rengeteget. 2. nap ott tartottam, hogy nem viszem többet így, mert annyira sírt... Nem is vittem, mivel aznap jött az email, határozatlan ideig nem nyitják ki a játszócsoportot munkaerőhiány miatt. Sokkolódtam... A munkát elvállaltam, bölcsi sehol... Hogyan tovább...? Hívtam a bölcsit, hogy ez mi... Hát bocs, ez van, de a sima bölcsibe fel tudják talán venni... Ok, átgondoljuk... De azt éreztem, megszakad a szívem... A 2 nap sima bölcsi alatt Barnabás kifordult magából... SENKI nem érhetett hozzá, csak én. Nem maradt 1 percet sem nélkülem... De annyira, hogy a boltban nem mehettem át másik sorba, amíg ő Janóval vásárolt, mert azonnal zengett a bolt a zokogástól, hogy Mami ne hagyj itt egyedül!!!!!!!!! És végtelenítve hisztizett, ha kellett, ha nem. Tényleg kétségbe voltunk esve... Azt tudtuk, hogy minden magán bölcsi már szeptemberben tele volt, és egy vagyon amúgyis... Aztán jött a gondolat... Januárban nyílt egy családi bölcsi a szomszéd utcában... Bár a ház nem volt szimpi, de úgy voltam vele, megkérdezem, mit tud. Már másnap mehettünk megnézni. Kicsit féltem, mert még csak 1 kislány volt összesen "a bölcsi", de nem volt más választás, bíznom KELLETT. Hagytunk még 1 hét pihenőt, és kezdődött az újabb bölcsis kaland. :) Fokozatos, sírásmentes beszoktatás elvén, egy csoda volt. Az elengedni képtelen gyerekem szép lassan kinyílt, 1. hét végére visszakaptam a hiszimentes, mindenki felé nyitott, édes-cuki fiamat!!!!! :) Azóta ez a 4. hetünk, és mondhatom, a legjobb döntés volt. Az 1 kislányból álló csoport ennyi idő alatt felduzzadt egy 6 fős szuper csapattá. :) És ugyan sokba kerül, de itt van lehetőség a heti 5 napra, így nyugodtan tudok dolgozni is áprilistól. :)  

Kórház

Ezt csak most látom, hogy el se kezdtem, csak címet kapott... Na akkor gyorsan, utólag:

Borka az őszi szünet utolsó napjaiban elkezdte fájlalni a hasát, de nem nagyon. Pénteken még lovagolt, utána érezte először, és csak szombat este szólt, addig nekünk fel sem tűnt. Vasárnap már sokszor mondta, keveset evett, görnyedten járt, feküdt. Mondtam, ha nem javul, akkor hétfőn orvos. De ezt nem volt idő kivárni. Vasárnap éjjel felébresztett, hogy nagyon fáj, nem tud aludni sem, annyira fáj a hasa. Mondtam Janónak, hogy ez mostmár gyanús, inkább menjenek el ügyeletre. Bementek éjjel 1-kor a János kórházba, ahol megnyomkodták a hasát, ugrálnia kellett, meg miegymás. Azt mondták, valami vírus lehet, ha nem javul, vagy romlik, menjünk vissza. Hazajöttek, de aludni nem tudott szegény. Fal fehér volt, hányingere volt és nagyon fájt a hasa. Gondoltam adok neki legalább no-spát, hátha... De onnantól elindult a lavina. Végtelenített epe hányás, 1 korty víz sem maradt benne. Reggel mondtam, hogy na ez nem vírus, gyerünk vissza ügyeletre. De akkor már én mentem be vele, mondván én határozottabb vagyok. Megint elmondták, hogy de ez lehet még vírus is, hát csak 37,2 a hője, és ránézésre annyira nem tűnik rossz állapotúnak (aha, alig állt a lábán, ki volt száradva, és amint ivott, epét hányt). Na itt a sarkamra álltam. Egy ultrahangot csináljanak legalább!!! Na jó, rendben. De oda már csak tolókocsival tudtam áttolni, a "jó állapotú gyereket". Az uh fejet ahogy rátették a hasára, mondták, hogy jajj, ez bizony vakbél... De sajnos ők nem fogják tudni vállalni a műtétet, hívják a Heim Pált és menjünk át oda... Sík ideg voltam... 
Heim Pálba átértünk talán dél körül, hosszú várakozás után (elfelejtették, hogy ott várunk) végre behívtak... Felvették osztályra Borkát, mondták, figyelgetni fogják... Labor, aztán meglátjuk. Kapott infúziót, mert nagyon kiszáradt. Új uh már nem kellett, annyira egyértelmű volt a vérkép+előző uh alapján, hogy azonnal műtét... Mire műtőbe jutott, fél 7 volt. Addigra már fájdalomcsillapítóval is potyogtak a könnyei, annyira fájt neki, és könyörgött, hogy vigyék már műteni... Egy hős volt. 1,5 órás műtét után jött a doktornő... Hát ez sajnos perforált vakbél volt... Igyekeztek mindent alaposan kipucolni körülötte, de ilyenkor a felépülés azért hosszabb, és a komplikáció is gyakoribb. Jajj... Szubintenzívre került, és aznap éjjel egy másik kislány is került mellénk, ugyanígy, ők is egy hazaküldés után kerültek be perforált vakbéllel. 
Másnap jókedvűen kelt Borka, nyilván még iszonyú gyengén, és mozogni sem volt szabad, csak amikor gyógytornász segített felülni neki. 1-2 nap alatt sokat javult, de a hőemelkedés nem akart teljesen elmúlni (nála tudom jól, hogy már a 36,9 is gyanús). Talán 3 vagy 4 nap után kerültünk ki a szubintenzívről, át a sima szobába. Ott aztán következő nap már nem tetszett... Egyre többet feküldt... A 36,9-37,2 közötti hő nem változott, és a laborja sem javult úgy, ahogy vártuk. A CRP műtét előtt 104 körül volt, 2 nappal később 250, aztán 275, ami irdatlan sok. Aztán elkezdett csökkenni, de még mindig 170 körül volt... Hétvégén már nagyon ideges voltam, egyre többször kért fájdalomcsillapítót, és ha pisilt, utána alig tudott a wc-ről felállni. A nővérek próbáltak nyugtatni, hátha csak húgyúti fertőzés, de mondtam, hogy kizárt, valami nyomja a hólyagot szerintem.... Hétvégén persze ügyeletes orvos nincs, aki megnézze... Várjuk ki a hétfőt... Szerencsénkre van egy áldott jó ismerős orvos, akit bármikor hívhatok, ha aggódok. Így volt ez akkor is, mondta, hogy nyugi, nem lesz baj, de jól érzem, valami nagyon nincs rendben. És hétfőn álljak a sarkamra. Hétfőn a másik kislány átkerült már rehabilitációra, leálltak a vénás antibiotikummal neki, mert olyan jól volt. Borka meg csak feküdt... Alig tudott menni, úgy fájt, pisilés után potyogtak a könnyei... Jött a vizit. Mondtam, hogy nekem nagyon nem tetszik a gyerek, hiába javult a CRP, valami nem oké, szeretnék kontroll uh-t. Szerencsére a doktornő azt mondta, hogy ugyan a labor alapján nincs ok aggodalomra, de tudja, hogy én látom reálisan a gyereket, hisz én ülök mellette 24 órában, nézzünk uh-t... És ott jött a sokk. közel 6dl-es tályog lett a hasában a húgyhólyag mögött, amihez csak úgy férnek hozzá, ha felnyitják a hasát... A hétfő volt a mélypontja, nagyon sírt reggel már, hogy elege van, meg akar gyógyulni....  Kedd reggel újabb műtét, Borka ismét egy hős volt. A műtét után viszont mint akit kicseréltek... Akkor már csak a vágás fájt, újra mosolygott, volt étvágya, a hőemelkedés elmúlt, és végül hétvégére ki is engedték a kórházból....

12 nap kórház. Ennyi ideig "aludtam" mellette sámlin ülve, nem fürödtem (kb 3-szor zuhanyoztam ott), nem mostam hajat. Mindeközben felolvastam neki hangosan közel 1400 oldalnyi Mágikus állatok iskolája könyvet. Ennyi ideig kellett Barnabásnak kibírnia úgy nélkülem, hogy előtte soha nem aludt mással... És ennyi ideig kellett Janónak átvennie tőlem a szerepet, hogy itthon ellássa a másik 3 gyereket... 

Nehéz volt, de túl vagyunk rajta! :) Azóta Borka visszaszedte a lefogyott kilókat (28,5 kilóval hoztuk haza, ami borzasztó kevés egy 11 éves gyereknek...), és már csak a sebhelyek emlékeztetik a kis "kalandunkra". :)