Nem kicsit volt mozgalmas a hétvégénk. Szombaton volt az annyira várt fotós workshop. A hét közepén viszont megkeresett egy régi ismerősöm, hogy most 1,5 hetes a 2. babájuk, és a fotós, aki ment volna újszülött fotókat készíteni, utolsó pillanatban lemondta, tudnék-e valahogy SOS segíteni. Egy pillanatra elgondolkoztam, aztán úgy voltam vele, hogy itt az alkalom, most vagy soha... Elvállaltam vasárnapra. Persze görcsben állt a gyomrom, és innentől éjjel-nappal ez járt az agyam. Féltem a szombattól, hogy mit keresek én egy ilyen workshopon, tök égő lesz, és közben terveztem a vasárnapot, hogy mikor mit hogyan kéne csinálni, amit persze elméletben marhára tudok, gyakorlatban meg azért mégsem... És szegény Borka is hogy fogja bírni, soha nem volt még ennyit nélkülem...
És akkor, ha ez a programmennyiség nem lenne elég, péntek este még átjött hozzánk Ildi, akivel igen ritkán sikerül találkoznunk sajnos. Itt is aludt, így szombat reggel még közösen kávéztunk egyet, aztán én mentem is a workshopra. Hannát, Benedeket útközben átadtam anyukámnak, Borka meg maradt Janóval.
A workshop: Szipál Martin tartotta, a maga 91 évével. Döbbenetes egy ember. :) Szerintem nincs olyan, aki ne látott volna életében legalább 1-2 Szipál képet, max nem tud róla. Féltem, hogy mit keresek én majd ott a (szerintem) nulla tudásommal, de hát megnyugodtam. A 12 fős csoportban abszolút nem lógtam ki a sorból. Sokat tanultam, és remélem lesz alkalmam kipróbálni, gyakorolni, alkalmazni a tanultakat. A workshop első fele elmélet volt, Szipál képeivel illusztrálva, aztán jött a gyakorlat modelleken. A gyakorlat előtt volt kis bökkenő, de ahogy az lenni szokott, ha baj van, jön Papa és megment... :) Úgyhogy ez az aggodalmam is megoldódott így, hogy azonnal a segítségemre sietett. :) Jó volt tényleg. Kikapcsolt, de piszkosul lefárasztott. 6 körül lett végre, addigra úgy éreztem, elájulok a fáradtságtól. Ráadásul Janó pedig a nagy izgalmában elfelejtett értem jönni, így Andiék hoztak haza, amiért szintén ezer köszönet. Itthon gyorsan vacsit adtam Borkának, bedobtam a kádba, és már futottam is tovább, hogy hazahozzam Benedeket (meg Hannát, mivel utolsó pillanatban úgy döntött, ő is hazajön), babáztam gyorsan kicsit Lili babával, megnéztem a beállíthatatlannak tűnő kütyüjüket, és hipp-hopp 9 körül már itthon is voltam.. :D :D :D
Akkor még nekiálltam összeszedni a gondolataimat a vasárnaphoz, megcsináltam egy sapit, meg egy fejpántot, végiggondoltam, mit milyen sorrendben és hogyan fogok csinálni, átnéztem a kelléket, majd ájultan dőltem az ágyba.
Vasárnap reggel készülés, és indulás a nagy kihívásra. Meglepően nyugodt voltam onnantól, hogy beléptem az ajtón. Tudtam, hogy mi a feladat, mit szeretnék, milyen sorrendben. Persze a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztem, illetve nem végig. De nem volt gond, tervet módosítottam, megoldottuk, alkalmazkodtam a körülményekhez. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy meg mertem és meg tudtam csinálni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése