Ház ügy

Huhhhh. Hatalmas volt bennem a dilemma, hogy mit válasszunk... A "kényelmesebb" megoldást, hogy fogjuk magunkat, kiköltözünk az elkészült házba, és végre nyugiban éljük az életünket, ingázva heti 6-szor, és ábrándozva arról, mi lett volna, ha... Vagy válasszuk a bonyolultabb, rizikósabb, macerásabb utat? Adjuk el azt, amiért ennyit küzdöttünk, ennyi energiánk, időnk stb ment rá, és kezdjük mindezt elölről csak azért, mert van egy telek, ami jelenleg sokkal közelebb áll a szívünkhöz? Mert onnan nincs több ingázás, minden közelebb, és mert jobb környék? Borzasztó sokat agyaltunk, és a legidegesítőbb az volt, amikor mások tanácsait hallgathattam, hogy ő mennyire örülne helyemben annak is, vagy hogy nem vagyunk komplettek, vagy hogy miért nem tudjuk azt értékelni, ami van, stb stb... Én meg közben csak befele próbáltam figyelni, tudtam, hogy választ fogok kapni erre a kérdésre is. És kaptam, annyit, hogy "TÜRELEM". És onnantól tudtam a dolgom.

Szeptemberben megbeszéltük, próbáljuk meg akkor meghidetni a már majdnem teljesen kész házat. Ha jön vevő, akkor annak így kell lennie tényleg, eladjuk, és kezdjük elölről. Megnéztük a környéken hirdetett új házak árát, azok felső határához tettük fel, mondván nem lehet rá CSOK-ot igényelni, szóval örüljünk, ha elmegy. 2 hét alatt kész verseny alakult ki. 6 érdeklődő volt, abból 5 meg akarta venni, ők versenyeztek érte... Így nem volt kérdés, a házat eladtuk. Még a papírmunka egy része hátra van, de már tudjuk biztosra, nem ez a mi otthonunk. 

Ezzel párhuzamosan, ahogy az előszerződést aláírtuk, elkezdtük tervezni az új házat. A tervező, aki tervezi, már elsőre sokkal inkább megközelítette az elképzeléseinket, mint a másik tervezője. Sok idegeskedés következett, hogy mit is építhetünk és pontosan hova, hogyan. Aztán agyalások, gondolkodások, sok-sok papír összefirkálása, centizgetés... 

Most úgy tűnik, megszületett a 95%-os állapot.  Már csak pár apróság fog változni, de lényeges dolog már nem. :) Ha megkapjuk a végleges terveket, mutatom azt is. 

Benedek iskolás

Hatalmas változás történt Benedek életében is. Sulis lett, amit nem is gondoltam, hogy ennyi változást hoz az életünkben... :)
Nyáron kb 3 hét leforgása alatt behozott MINDEN lemaradást beszéd terén. Tökéletesen tisztán, szépen beszél!!!!
IMÁDJA az iskolát, hihetetlen büszke vagyok rá. Abszolút nem volt nála téma, hogy mennyire várja a sulit, nem is különösebben készült, nem is érdekelte igazából, hogy miket veszünk vagy miket nem. Azt mondta, várja már az iskolát, de ha nem lesz még íróasztala, az sem baj. De persze lett. :)
És most hihetetlen ügyes, nagyon szépen ír, a tanító néni nem győzi dicsérni, hogy mennyire ügyes. Legnagyobb problémája, hogy kevés a lecke.... :D
De sokkal nyitottabb, kiegyensúlyozottabb azóta. Most már mondja is, hogy ő utálta az ovit. És tényleg, minden reggel szenvedés volt, hogy ő nem akar menni. Most meg... Azon dühöng, ha nincs iskola. És még a körömét sem tördeli, mióta iskolába jár! <3
Remélem megmarad ez a lelkesedése, mert öröm nézni. :)

Nyár

A nyár borzasztó gyorsasággal repült el. Az első fele azért, mert nem igazán volt jó idő. A másik pedig azért, mert sok volt a történés...

Voltunk nyaralni ugyanott, ahol tavaly. Vonyarcvashegyen egy apartmanban. Szuper volt, egészen a haza útig... Akkor ugyanis azóta sem tudjuk, pontosan mi is történt, de balesetünk volt az autópályán. Hátul a gyerekek, Borka aludt, Benedek félálomban, Hanna épp felébredt. Én letettem a telefont, mert anyukámnak szóltam, hogy úton vagyunk haza, megyünk Zénóért. Akkor már láttuk, hogy lassan beáll az autópálya... És akkor egyszercsak a hatalmas, de tompa puffanás... Nem tudom, hogy, vagy mi történt, belementünk a beálló sorba, hármas karambolt okozva... :( Én csak annyit érzékeltem, hogy hatalmas csattanással oldalra kicsapta a fejemet a légzsák, sajog mindenem, iszonyú forróság a lábamnál, és nagyon tompa rekedtes üvöltve sírás hátul.... Nehezen szálltam ki a kocsiból, mert mellettünk jöttek még lassan az autók, és az ajtóm is megszorult, így rángatva nyílt csak. És hatalmas szerencse, hogy hátul be volt kapcsolva a gyerekzár, mert Hanna annyira sokkot kapott, hogy elkezdte tépni az ajtót, aztán a kezemet, hogy kiszabaduljon. De mellettünk busz jött pont... Félelmetes volt, ahogy mezítláb a tűz forró betonon próbálunk valamerre biztonságba kerülni a 3 reszketve zokogó gyerekkel... 

Tehát a nyaralásból ez a fő emlék maradt meg sajnos mindenkiben... A kocsi romokban, mi az autópálya szélén állunk... Végül engem a 3 gyerekkel egy anyuka felvett, és elhozott haza, így viszont mentő nem jött, hogy megnézzen minket. Borka a sokktól nem tudott beszélni, csak amikor hazaértünk, akkor tudott halkan megszólalni... Borzasztó volt... Másnap Benedek meg én elmentünk sürgősségire, mert Benedeknek fájt a mellkasa, nekem meg mindenem... A vállam, mellkasom, járni is nehéz volt, a combomon égés, horzsolás... Benedeknek nem csináltak röntgent végül, mert azt mondták, ha el is repedt egy borda, nem tudnak vele mit csinálni. Pihenjen. Nekem zúzódások itt-ott, pihenjek... Aztán 1 héttel később elkezdtem iszonyúan szédülni, bedugult a fülem, és a legkisebb zaj is borzasztó fájdalmat okozott.... És onnantól reggeltől estig állandó fejfájással küzdöttem... A napok túlélése volt a cél (ami nem olyan könnyű 3 lelkileg megviselt, itthon unatkozó gyerekkel..), de iszonyú dekoncentrált voltam, olvasni képtelen voltam, ingerült és iszonyú fáradt voltam... Mielőtt elmentünk volna a plébániai táborba, azért elmentem fülészetre, mégis mi a fene ez... Semmi baj, valószínűleg az ütközés, meg a fogam is a fülembe sugározhat ki, menjek el fogorvoshoz... 

Elmentünk táborba, ami szuper volt, bár árnyéka voltam önmagamnak, többször olyan szédülés jött rám, hogy le kellett ülnöm. Már mindent képzeltem, mi bajom lehet, amikor itthon végül elmentem már a háziorvoshoz is. Ő meg rögtön küldött ideggyógyászatra, mert majdnem biztos, hogy agyrázkódás (nem tudtam egyensúlyozni pl). Ideggyógyászatról elküldtek MR-re. Ott szeptember elején voltam, bár addigra a fejfájás ritkulni kezdett, egyre több fejfájás és szédülés mentes napom volt. MR eredmény megvan, 2 folt látható, ez valószínűleg az agyrázkódásból maradt vissza, de ideggyógyászhoz majd csak novemberben megyek vissza. Azóta a tünetek elmúltak szinte teljesen, 1-2 hetente van 1-1 fejfájós-szédülős nap. 

A kocsi pedig... Hát szegény nagyon összetört. :( Légzsákok kinyíltak, szélvédő betört, az orra összetört totál... Szerelő szétszedte, de borzasztó drága lett volna megcsináltatni. Úgy volt, talán tesóm megcsinálja, így kivittük hozzájuk. De aztán se alkatrész nem volt igazán, se ideje nem volt foglalkozni vele. Végül 3 hónappal a baleset után abban maradtunk, hogy próbáljuk meg eladni, mert olyan drága lenne a szervizelés, hogy nem éri meg, akármennyire is imádjuk... Úgy voltam vele, ha jön rá vevő, akkor így kell lenni, hogy eladjuk, ha nem, akkor agyaljunk tovább...De a vevő jött, és elvitte hétvégén. Így most kocsi nélkül vagyunk... Fogalmam sincs, mikor lesz másik, de már nagyon időszerű lenne...

Azért a nyár utolsó heteiben jó is volt... Pl garázsvásárt tartottunk, és a gyerekek kitalálták, hogy limonádét, meg muffint fognak árulni. HATALMAS siker volt a gyerekek és a szomszédok részéről is, azóta is kérdezik néha a szomszédok, mikor lesz újra. :) 

Zénó

Ahogy teltek a Puszi nélküli napok, egyre biztosabb voltam, hogy szeretnék új nyuszit. A gyerekek is nyúznak miatta, és én is vágyom rá... Elkezdtem keresgélni, de nem találtam az igazit. Aztán találtam egy nagyon cukit, de messze volt, 2,5 óra vonatozásra innen. Ha előre kifizettem volna, felhozták volna Pestre. Aztán 1 nappal, mielőtt elutaltam volna az árát, még utoljára megnéztem mindenhol, hogy hátha van közelebb, kevésbé lutris. És láss csodát, megtaláltam Százhalombattán ŐT. Totál szerelem volt. :) Másnap reggel vonatra pattantam, majd Ancsi felvett Érden és onnan mentünk kocsival, hogy megnézzük a nyuszkót. Hát abszolút szerelem volt első látásra!!!! :)

Totál boldogan hoztam haza, a család nem is sejtette. Persze pont aznap reggel jelezte Borka, hogy jó lesz, ha veszünk új nyuszit, mert ha nem, ő fog szerezni most már egyet!!! :)

Persze hatalmas volt az öröm (jó, Janó nem repesett... :D ), mindenkinek nagyon tetszett! :) Még aznap kitaláltuk a nevét, és végül a Zénó mellett döntöttünk, vagy ahogy anyukám hívja, Z. :D

De a lényeg: szupercuki, szuperkedves, szuperimádnivaló, krém színű bakocska.

Ez idő alatt eltelt 4,5 hónap, és: Zénóval totális szerelemben élünk, nagyon imádjuk egymást, amíg nem teszek semmi rosszat (pl nem akarom hanyatt fektetni... :D ). A szobatisztaság ketrecen kívül tökéletesen működik, ketrecen belül viszont egyszerűen nem hajlandó rá sajnos még mindig. De ez van. :)