Már Borkánál is nagyon nehezen döntöttünk a keresztszülőkről, most meg pláne... Igazából a végére 2 opció maradt tulajdonképpen... De csak nem akaródzott végleges döntést hozni, így húztam az időt... Pedig eredetileg augusztusra terveztem, aztán szeptemberre. :) Szeptemberben aztán döntöttünk, Mártit és Andrást kértük fel. (Őket akkor ismertük meg, amikor Hanna oviba ment, a gyerekeink együtt kezdték egy csoportban. Mi pedig a beszoktatás alatt együtt sétáltunk az akkor babakocsis gyerekeinkkel. Ebből aztán az évek alatt barátság lett, és a covid ideje alatt Márti volt, akinek leginkább köszönhettem, hogy egyben tudtam maradni.)
Végül úgy voltam vele, ha már eddig húztuk, akkor legyen a születésnapomon, ha az úgyis vasárnapra esik. A születésnapom, mióta a szüleim nem élnek, már nem igazán ünnep, de így talán újra az lesz. Viszont aznap sem Tiborék sem Ádámék nem értek rá. Végül emiatt úgy döntöttünk, hogy akkor legyen szűk körben megtartva. Csak a keresztszülők, mi és nagymamám. Végül Ivánékat is meghívtuk, mert ők ráértek és szívesen jöttek. Janó családja pedig nem bánta, hogy nem "kell" jönniük.
A keresztelő eredeti tervek szerint fél 12-kor kezdődött volna, előtte 10-től misével, amire nem igazán hívtunk senkit, mert nagyon sokan szoktak lenni. Ivánék végül mégis jöttek, de nagymamám nem. Ami fura volt, hogy a papunk (jóban vagyunk nagyon) mise előtt mondta, hogy szóljak a családnak, siessenek misére. De későn szóltam. Mise közben is a háttérben nagy szervezkedés folyt, amikor kiderült, meg szerettek volna lepni azzal, hogy a misén keresztelik meg Barnabást. Én itt szétestem... Nagymamám még sehol, a pap kezdené.... Végül látta, hogy én nem vagyok így nyugodt, és módosított a terven, nem keresztelt, csak felmutatta Barnabást, hogy őt fogja megkeresztelni mise után. :)
Mise után még a gitárosok is megkérdeztek, szolgálhatnak-e a szertartáson. Na ez aztán totál meghatott, mert ilyen nem szokott lenni. A keresztelő igazán különleges lett. Nem a keresztelő kútnál, hanem az oltárnál zajlott, és nagyon bensőséges, ünnepi volt. Szebbet nem is kívánhattam. Végül persze nem csak mi voltunk, jópár barát is bejött, ez is nagyon jó volt. Barnabás pedig hozta a formáját: egy nyekkenése nem volt egész végig, nézelődött, figyelt. :)
Keresztelő után Mártiék vártak minket ebédre. Szuper délutánt töltöttünk együtt. Azért ezt még mindig szoknom, tanulnom kell, hogy szüleim nélkül is ünnep tudjon lenni az ünnep.
És néhány kép: