Nehéz ennek a kisfiúnak a fejébe látni. Annyira nem lehet tudni, mikor mit gondol... Sejteni sejtem persze sokszor, de nem mutatja ki annyira az érzelmeit. Hiába, férfi már most... :D Na szóval ugye folyékony beszéd híján nem igen tudtam, hogy hogyan is viszonyul pontosan az ovi-kérdéshez. Én abban maradtam Janóval, megpróbáljuk, ha megy, megy, ha nem, akkor nem erőltetjük, itthon marad velem még januárig, és akkor újra próbáljuk.
Hát ma reggel izgatottan készültünk, 8-kor elindultunk. Minden simán ment, különösebb öröm vagy bánat nélkül, tudomásul véve a dolgokat ment, és csinálta a dolgát. Pisilt, kezet mosott, betette a helyére a fogkefét, fogkrémet. Aztán bementünk együtt a csoportba, én leültem kitölteni a papírokat, ők meg mentek dolgukra. Amikor leültek reggelizni, Hanna hirtelen zokogásban tört ki. Ő nem akarja, hogy elmenjek, ő velem akar maradni, ő nem akar egyedül az oviban maradni, mert engem szeret a világon a legjobban, stb. Benedek tanácstalanul nézte a helyzetet, hogy EZ MOST MI?! :) Réka is vigasztalta Hannát: "Johanna, ugye tudod, hogy te vagy a világon a legjobb barátom? Ne sírj, én játszok veled mindig!!!" És megölelte. Imádom, hogy ennyire szereti. Végül nagy nehezen megnyugodott Hanna is, de a szeme sarkából folyton engem lesett. Időnként elsírta magát, de nem volt gond, én kinn altattam közben Borkát (merthogy ő meg hajnal 4-kor kelt... :/ ). Amikor Borka elaludt, mondtam, hogy én akkor most kiszaladnék a boltba legalább, mert még semmit nem ettem ma. Benedek közölte, hogy jó, és ment is vissza, Hanna viszont ölelgetett, hogy de siessek, és ne sokáig maradjak, és csak ide a kis boltba menjek. :) Végül 1,5 óra múlva értem vissza, de a dadus azt mondta, nem feltétlen kell bemennem, jól elvannak, ugyan Johanna több körben járt Timi néninél, hogy tudja-e, hol jár épp a Mami, meg vajon mikor ér már vissza, stb. :D Na de mondtam, hogy akkor elmegyek még, és délre visszamegyek. Addigra már ebédeltek, minden rendben ment. Amikor kihozta Timi néni őket hozzám, Benedek fülig érő szájjal rohant felém, majd amikor kitártam a karom, engem kikerülve rohant tovább, üvöltve, hogy Booooooooooooookaaaaaaaaa!!!!!!! És hatalmas ölelést kapott a húga. :DDDDD Engem kb észre sem vett.... :D
Hazafelé kérdeztem, hogy reggel is megyünk-e oviba, mondta, hogy ühüm, szóval különösebb ellenvetése nincs. Hát meglátjuk, nem tudom, mennyire veszi a lapot, hogy ez most nem csak ilyen egyszeri alkalom, hanem állandó lesz. :) Nem hiszem, hogy megúsznánk sírás nélkül, de az biztos, hogy ma nagyon ügyes volt, és én nagyon büszke vagyok Rá! :)
 |
| így várták a buszt reggel a szakadó esőben :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése