Nem normális...

Rájöttem, nem vagyok normális. Reggel óta 100-szor jött rám a bőghetnék, olyan vagyok, mint gyerekkoromban... Bőgök, mert itt az év vége... És ez annyi mindent jelent...

-eltelt megint egy év... már csak 2 ilyen év, aztán Hanna elballag az oviból, nem akarom...

-2,5 hónapig megváltozik az életünk megint, vagyis nem, mert végleg. Hiszen mire minden megint a régi lenne, minden új lesz megint. Annyira jó volt most, végre beállt a napi ritmus, reggel felkelés, Hannának ovi, nekem főzés, Benedek végre megtanult egyedül, vagy minimális jelenlétemet igényelve jókat játszani 1-2 órán keresztül, amíg főzök, aztán játszótér kettesben, fél 1-re Hannáért menés, ott még kis anyukás-óvónénis pletykák, és irány haza, útközben minden új élményt, új éneket meghallgatni, itthon ebéd, alvás. Délután már többnyire Hanna kel előbb, így vele is van időm kettesben. A délután meg képlékeny volt. Ehhez képest most minden felborul. Nem lesz a motíváció a lustább napokon, hogy igenis, és menni kell, nem lesz délben beszélgetés az anyukákkal, Timi nénivel, nem lesznek Hannának a kisbarátok, nem lesz kettesben töltött időm Benedekkel, nem lesz Benedeknek ideje egyedül játszani (mert ha már ketten vannak, folyton egymást piszkálják).

-és akkor mire újra oviba megyünk, alig, hogy beszokik Hanna újra, Benedek még meg sem szokja az itthoni újra egyedül létet, még én sem szokok meg semmit, és ide csöppen egy harmadik gyerek, aki újra felforgat minden, akivel megint mindent újra kell szervezni, gondolni. Ilyenkor a túlhordásnak drukkolok erősen... (persze majd akkor, ott tuti nem fogok ennek drukkolni :D)

-és persze kezdhetek agyalni, hogy most, hogy itthon van Hanna, már nem csak Benedek igényeit kell kielégítenem ebéd szempontból, de Hannáét is. Eddig 2-szer ebédelt, ha épp olyat főztem, amit hajlandó megenni. De most nem lesz 2-szer evés, most 1-szer lesz, de akkor olyat kell adnom, amit meg is eszik... Nehéz ügy lesz...

-nincsenek 2,5 hónapig ovis sztorik, oviból hazahozott élmények, amiket aztán itthon újra és újra eljátszik Hanna Benedekkel.. Nincs új vers, ének, mondóka...

-és ma rájöttem, hogy mennyit változott Hanna ez alatt a 9,5 hónap  alatt, mióta oviba jár. Egy félénk, antiszociális picilányból egy igazi ovis kislány lett, aki imád oda járni. Hihetetlen...

-és persze ezek helyett lesz rengeteg együtt töltött idő, lesz csomó jó dolog, csak kicsit más lesz most minden! És a változásokat még mindig nem annyira szeretem...

Jópofa dolog ez a hormon túltengés, de most annyira nem élvezem!!!! És azt hiszem augusztus utolsó hetében sem fogom, amikor azon fogok szerintem napokig bőgni, hogy Hanna újra oviba megy szeptemberben....

Ja az ajándékokat is odaadta Hanna, én nem mertem egyiknél sem odamenni, a könnyeimmel küzdöttem, csak oda lestem, amikor odaadta Hanna. Timi néni ölbe vette és agyon ölelgette-puszilgatta, aztán kiszaladt hozzám is, hogy puszit ad, meg megölel, de látva az állapotom, gyorsan tovább is ment. Csilla néni is örült, ő is kapott Hannától puszit, Vali néni meg szintén Hanna-fan, így ő is agyon ölelgette, meg duruzsolt neki percekig, és könnyes szemmel jött hozzám megköszönni az ajándékot. Én meg menekültem, hogy ne bőgjek mindenki előtt. :)