Első reakció: menjen a fenébe!!!!
Második reakció: totális összeomlás, kiborulás, zokogás
Utána próbáltam összekaparni magam a semmiből, és előre nézni... Kimentem Budafokra, újra végigsétáltam az összes utcát, hogy mit lehetne kezdeni. Közben a család is összefogott (ilyenkor iszonyú jól tud jönni ez...), ők nézték az albérleteket.
Végül felhívtam azt a beruházót, akitől majdnem megvettük az ikerházat, ami annyira tetszett. Mondta, hogy a 12. kerületben van most, de ne menjek sehova, jön, beszéljük. Jól esett ez is. Megmutatta a házat, amiről lecsúsztunk, iszonyú szép lett. Beszélgettünk vagy fél órát, mondta, hogy ha találunk telket, akkor szívesen felhúz rá nekünk házat, de akár nagyobb telket választva ikerházat is, és eladja a másik felét. Kicsit megnyugodtam.
De hazajönni nem volt erőm... Még órákig mászkáltam a Camponában föl-alá, és próbáltam emészteni a történteket. Végül haza jöttem, de kb 15 perc után mehettem is ovi körre. Nekiláttam albérletet is keresni. SEMMI nincs. Katasztrófa, elkeserítő, félelmetes. Kb egy esélyünk marad, ha szüleim szomszédságában kiadják nekünk a lakást... Az is duplája majdnem a mostaninak, de olcsóbb sehol nincs. :(
Délután már próbáltam arra gondolni, hogy évek óta húzzuk ezt a hülye döntést. Most bele lettünk kényszerítve, és 1 év múlva tuti hálás leszek ezért az egészért. De most nagyon rossz.
Közben amit terveztem házat, azt elfogadta a beruházó, jövő héten kéne leülni tárgyalni. Előtte azért meg akarok nézni referencia házat nála is, mert azt még nem láttam. Volt már olyan beruházó, akinek a házára azt mondtam, hogy na ebbe tuti nem költöznék, annyira gagyi... Ha a referencia tetszik, akkor meg el kell dönteni, hogy vele, vagy a másikkal építtetünk.
És közben utálom a gondolatot, hogy elmegyünk kelenföldről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése